Míg az elmúlt pár év készpénzmenedzsmentjében a tartósan alacsonynak ígérkező kamatlábak számítottak meghatározónak, addig napjainkban a hangsúly egyre inkább az emelkedő inflációra helyeződik.

Bár Magyarországon több gazdasági szereplő is fenntartásokkal tekintett a 2021 elején is csupán 2,7%-ra rúgó inflációs mutatóra, a legutóbbi, novemberi adat szerint az éves pénzromlás megütötte a 7,4%-os szintet. S bár ez a szám jóval a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2-4% közötti inflációs célja felett áll, a döntéshozóknak óvatosan kell egyensúlyozniuk a túl gyors (monetáris) szigorítás és a rekordmagas infláció következményei között.

A cégek pénzügyi menedzsmentjére is egyszerre kétféle nyomás hat: egyrészt egyre sürgetőbb az áremelkedés okozta problémák kezelése, másrészt a bizonytalan gazdasági környezetben mégis szükséges valamilyen módszerrel fenntartani a vállalat cselekvőképességét. Nézzük, mit lehet tenni ebben a helyzetben.

Készpénztartalék a bizonytalan időkben

A kiszámítható üzleti tervezéshez és fejlődéshez elengedhetetlen a kiszámítható környezet. Ez azonban nem mindig adatik meg.

A jelenlegi gazdasági környezet gyorsan változik, és – ahogy az utóbbi két év megmutatta – a legkülönbözőbb kockázatokat rejtegeti. A koronavírus válság kitörésének első megnyilvánulása egy likviditási sokként csapódott le. A jelenlegi környezet talán még ennél is nehezebb: egyfelől egyre erősebb az inflációs nyomás, amely összenyomja a cégek haszonkulcsait. Másfelől viszont a bizonytalanság sem szűnt meg, és éppen ezért továbbra is érdemes készpénzt tartani.

A magyar nem pénzügyi vállalatok összesen 14,5 ezer milliárd forint készpénzzel és betéttel rendelkeztek 2021. első félévének végén (MNB). A jelenlegi, 7,4%-os éves pénzromlási rátával számolva ezek alapján az infláció potenciálisan több, mint ezer milliárd forint vállalati értéket pusztíthatott el az elmúlt évben.

Hogyan lehet megállítani az értékpusztulást – és a haszonkulcsok csökkenését

Az infláció természetesen nem csak a vállalati pénztartalék vásárlóerejét tépázza meg. Előbb vagy utóbb kihat a vállalat nyereségességére is: egy cég beszállítói által végrehajtott áremeléseket a vállalat vagy megpróbálja elnyelni, vagy pedig tovább kell hárítsa a saját megrendelőire – adott esetben a fogyasztókra.

Egyik eset sem ideális. Nem sok vállalat van, amelyik szívesen fogadna egy ekkora csökkenést a nyereségrátájában – nem beszélve arról a rengeteg cégről, amelyeknek ez akár a veszteséges működésbe való átfordulást jelentené. Ugyanakkor könnyen piacot veszíthet az a vállalkozás, amelyiknek túl hamar remeg meg a keze, és kezdi el emelni az árait, különösen az árérzékenyebb iparágakban.

Nincs egyszerre biztonságos és jó hozamot hozó eszköz

Ha valaki a titkos, eleddig felfedezetlen megoldást keresi, azt ki kell ábránduljon: nincs könnyű válasz. A hagyományos megoldások nem működnek. Készpénzt tartani drágává vált: a láthatatlan adó, az infláció felemészti a tartalékokat.

Az egyik lehetőség, hogy a cég a saját működésébe fektet, akár készletezéssel, akár beruházásokkal. Ezek alapvetően jó stratégiák lehetnek – feltéve, hogy egyáltalán lehetségesek.

A nagyobb mértékű készletezés mellett három fő probléma merülhet fel. Először is, általánosan érvényes gond ezzel a stratégiával, hogy megnőnek a cég raktározási költségei. Ráadásul az így felhalmozott készletek leépülésének időzítése és lefolyása is kérdéses. Ha a kereslet ingadozóvá válik, akkor könnyen lehet, hogy hosszabb időre is a vállalat nyakán maradnak a többlet beszerzések – és velük együtt az ezekhez kapcsolódó tárolási költségek is. Bizonytalan, hogy mikor áll vissza a szokásos kereslet – ha egyáltalán visszaáll. Ugyancsak kérdéses, hogy mekkora és milyen raktárkapacitással rendelkezik az adott vállalat, tehát ez a stratégia könnyen korlátokba ütközhet.

A másik, részben iparágspecifikus probléma a készletezésre szánt áruk és nyersanyagok ára. Akárcsak a keresleti oldalhoz hasonlóan, a kínálati oldalon is jelentős ingadozásokat lehet egyes iparágakban tapasztalni, mind elérhető volumen, mind ár terén – legyen szó akár időszakosnak tűnő, AdBlue-hoz hasonló problémákról, akár várhatóan hosszabb lefutású problémákról, mint amilyen az autóipart sújtó chiphiány. Ilyen környezetben egy cég lehet, hogy csak rekordmagas áron tudná intézni a beszerzéseit, ezt pedig még a jelenlegi környezet sem indokolja.

A harmadik, szintén iparágspecifikus kérdés a többletkészletezéssel, hogy mennyire időtállók és mennyire tárolhatók egyáltalán ezek a készletek? Romlandó áruk, például élelmiszer esetében ez a módszer fel sem merül. Szintén nehéz, vagy túlságosan költséges lehet például egy vegyipari vállalat egyes termeléshez szükséges nyersanyagainak készletezése.

A beruházások terén is hasonló problémák jelentkezhetnek: bizonyos iparágakban kifejezetten kockázatos lehet jelenleg kapacitást bővíteni, hiszen annak a megtérülése és jövőbeni kihasználtsága jelentősen a gazdasági környezet normalizálódásától és annak időzítésétől függ.

Tehát ezekkel a módszerekkel a cégek elméletileg ki tudják küszöbölni az infláció problémáját, de gyakorlatban erre csak ritka esetben képesek – és ilyen esetekben is elveszítik a mostanihoz hasonló bizonytalan helyzetben szükséges rugalmasságot.

A szállítók korábbi kifizetésével a végső fogyasztók és a teljes értéklánc jobban jár

A legegyszerűbb módszert a költségek elharapódzására és az áremelések elkerülésére a skontó kínálja.

A szállítók korábbi kifizetésével a beszállítói lánc erős marad: a cégek rendelkezni fognak a megfelelő forrással arra, hogy megszakítás nélkül folytassák a termelést. A skontóval így mindkét fél jól jár: a vevő leköti pénzét és csökkenti költségeit, míg a szállító gyorsabban a pénzéhez jut és nem kell likviditási problémákkal szembesülnie.

A skontó programot működtető cégek a korábbi fizetésért járó diszkonttal biztosíthatják, hogy a haszonkulcsaik nem csökkennek – s mindezt anélkül, hogy ennek az árát a fogyasztókkal fizettetnék meg.

A kifizetések rugalmasságot is biztosítanak a skontót alkalmazó vállalatoknak, hiszen rövidtávú befektetésről van szó. A szállítók gyorsított kifizetésével csak a fizetési határidőből hátralévő időszakra „köti le” forrásait a vevő. Azaz, ha változik a környezet, a cég igény szerint változtathatja a skontóra fordított összeget. Ha továbbra is inkább kivárna a vállalat menedzsmentje, akkor szinten tarthatja, vagy növelheti a skontó kifizetésekre fordítandó összeget, de új lehetőségekbe is fektetheti a felszabadult összeget.

A bizonytalan környezetben rugalmas megoldásokra van szükség

A skontó alkalmazása természetesen nem egy cégnek gondot okozhat, különösen, hogyha nincs erre bevett folyamata. A változó környezetben ezzel együtt a skontószerződéssel rendelkező vállalatok sincsenek könnyű helyzetben, hiszen amilyen skontó feltételek évekkel ezelőtt a szerződésekbe kerültek, azok nem biztos, hogy a jelenlegi környezetben is megfelelőek.

Ezekben a helyzetekben különösen hasznos, ha szerződésmódosítás nélkül, alkalmi, számla-szintű megállapodásokat tud kötni két cég. A Skontó Platformon akár egy napon belül elindulhat a skontó program, amellyel mind a vevő, mind a szállító könnyebben vészelheti át a kockázatosabb időszakokat.

Összefoglaló

Összefoglalva tehát: az infláció elől senki sem menekülhet. A cégek pénzromlásra adható megoldásai olykor ugyanolyan, vagy akár még költségesebbek, mint egyszerűen tűrni annak következményeit. A többletkészletezésnek és az áremelésnek végzetes hatásai lehetnek.

A kézenfekvő megoldást az inflációra a vállalati céges skontó programok kínálnak. Ezen keresztül a szállítók hamarabb a pénzükhöz jutnak, a cég megőrzi nyereségességét – és a fogyasztók sem pártolnak el egy esetleges áremelés miatt.

A bizonytalan, gyorsan változó környezetben a Skontó Platform digitális skontó program megoldásával hosszas adminisztráció nélkül lehet reagálni a helyzetre – akkor és ott, amikor és ahol arra szükség van.

‍